A tegnapi este után ma viszonylag későn ébredtem, noha nem tartott rettentő sokáig az éjszaka, fél kettő körül kerültem ágyba mindössze egy spritz és két sör után. A ház csendes volt az éjjel, és ennek örültem. Óvatosan közlekedtem, halkan próbáltam létezni most is, megőrizve ezt a ritka kincset, mindannyiunk nyugalmát. Amikor az okostelefonnal töltött sajtófélóra után kávét főzni igyekeztem a konyhába, velem együtt érkezett P, és reggelit készített magának. Míg a kávé főtt, fogtam a konyha falának támasztott partvist és a lapátot, azzal a szándékkal, hogy felsöpröm a szobát és kicsit rendet rakok, mert noha nincs sok cuccom, a hely sem nagy, és nem éreztem komfortosan magam benne, továbbá ahogy az ablaktáblákat kitártam, a beáramló fénypászmákban minden mozdulatra táncot járt a sűrű és vidám házipor.
Szándékomat tett követte, ami a söprést illeti, P is elkérte a seprűt, mondván, hogy nála is hasonlóan porlepett minden, majd tanácskozni kezdtünk, hogyan is kellene kivinni a szemetet, mely kukazsákok híján csordultig, sőt azon túl telt zacskóhalmokban állt szinte mindenütt a konyhában. Vásárolni készül, mondta, vesz szemeteszsákokat is. Én pedig segítek kivinni, ajánlkoztam, majd elkezdtük levihető állapotba hozni a szemetet. Kiválogattuk a plasticot, vagyis a műanyagot, az öveget, az organikus szemetet, és megpróbáltuk meghatározni az indifferenziatót, vagyis a máshova nem sorolható egyéb hulladékot. A műanyagpalackokat egy nagy bevásárlószatyorba tettük át, én laposra tapostam őket. A palackok hangos jajveszékelés árán adták ki magukból a szuszt, talán a szokatlan recsegés-ropogás vonzotta a konyhába Jn-t, aki egyszerre megjelent az ajtóban.
Villalakók. Ez a borzalmas jelző akkor ötlött fel bennem enmiránk nézve, amikor a konyhában állva megvitattuk a konyha higiéniai, továbbá a lakóközösség jelzővel illethető állapotot, és én fejben jegyzeteltem azzal a szándékkal, hogy majd kiválogatom belőle a megírnivalót. A kiteregetendőt, a szennyest. És a nem szennyest is, ne legyek igazságtalan magammal. Mindenesetre meglepett a gondolat, hogy villalakó lettem én is, hogy a magam és a blogom bűne, hogy valóságshow-szereplő lettem. Itt nem szavazhat a közönség, nem élőben látja a történéseket száz meg száz kamerán, csak rajtam, a kulcslyukon keresztül leshet be a villába, és az eseményekre sincsenek szenzációhajhász szerkesztők befolyással, hacsak barátaim, a kaporszakállú Úristen, szent druszám és a Purgatórium Piája nem számítanak annak.
Ha már valóságshow és a Purgatórium Piája, P hozta a hírt palacktaposás közben, hogy a múlt éjjel, amíg én oda voltam a Lupában, Ab-t mentő vitte kórházba, mert túl sokat ivott, eszméletét és emlékezetét vesztette. Holott csak négy pohár bort ivott, idefenn a konyhában, abban a konyhában, amely csak azért nem volt a fejem fölött, mert a fejem nem tartózkodott a szobámban. A konyhai buli többi résztvevője mentőt hívott hozzá, a kórházban töltötte az éjszakát infúzióra kötve, majd reggel 7-kor üzent Ja-nak, hogy menjen be hozzá, mert nagyon rosszul van még mindig. Ja az egészről akkor értesült, állítólag már lefeküdt, mire Ab-t legyűrte az ital. Elhűlve hallgattam a történetet, mert bár valahol megköszöntem az égi pártfogóimnak, hogy cselekedni igyekeztek az érdekemben és a féktelen mulatozások megakadályozása érdekében, azért négy pohár vörösbortól, pláne, ha az chianti, nem könnyű detoxikálóban végződő alkoholmérgezést kapni. Hacsak nem a purgatórium piája volt.
P nem ment egyhamar a boltba, pedig a túrahátizsákot is odaadtam neki, hogy könnyebben cipelje haza a nagybevásárlás termékeit, mert a nagy panaszkodásból és pletykálkodásból nagytakarítás kerekedett. Hogy így összeverődtünk hárman, a katonának kiebrudalni vágyó különítmény tagjai, kiderült, hogy a sok, az élettereinket elfoglaló idegen mellett az is zavar mindhármunkat, hogy minden ragad a kosztól, hogy évek óta nem takarított itt senki igazán. Előhoztam a fürdőszobából az eldugott tisztítószert, valamint az anya által bekészített papírtörlőt, és nekiláttunk. Lepakoltuk és lesúroltuk az asztalt, a pultokat, a hűtők tetejét, oldalát és ajtajait, beáztattuk és lesikáltuk a sütő ajtaját, lemostuk a szekrényeket, kifertőtlenítettük a szemeteseket, majd felmostuk a konyhát.
Nagyon nagy örömömet leltem az egészben. Egyrészt nagyszerű volt látni, ahogy a fizikai környezet egyre és egyre élhetőbbé formálódik a kezünk alatt, másfelől nagyszerűen dolgoztunk együtt: sosem zavartuk egymást, mint egy jól koreografált tánc, olyan volt az egész. Ez egyrészt a közösség, másrészt az otthonosság új dimenzióját adta. Most, hogy egy egész napon át erőt és időt nem kímélve formáltuk élhetővé a közös tereket, kezdtem úgy érezni, hogy a közös terek az enyémek is. Hogy jogot formálhatok itt dolgokra, immáron nem pusztán azért, mert egyenlőképp fizetek az ittlakásért, hanem annak okán is, hogy a helyet, amelyen osztozunk, az itt lakó kilenc főből mi hárman tettük rendbe.
Az ódon, lakkozott fa ebédlőasztalt takaró, rettenetesen foltos és mocskos terítőt, mely nem viaszos vászonból, hanem a fürdőszobai kilépők szivacsos anyagából készült, és amelyet az első katonás buli másnapján fél órán át igyekeztem tisztábbra sikálni, mérsékelt sikerrel, levettem az asztalról, és bevittem a fürdőszobába. A kádba tettem, fehérítős mosószert, némi hipót öntöttem hozzá, majd tűzforró vizet engedtem a kádba. Mivel a terítő, ha állni tudna, kétszer olyan magas volna, mint én, továbbá, mert a kezem (és másom sem) nem bírja a forrót, gondban voltam, hogy a a terítő jéghegyként kiemelkedő csúcsait miképpen is nyomjam víz alá. És akkor rájöttem a megoldásra, megtalálva az eszközt az eszköztelenségben. P jött kiteregetni a ruháit, kért, hogy addig legyek türelemmel, utána mehetünk a szemetet levinni. "All right, I keep on grannying then" - mondtam, aztán megmutattam neki, mit értek nagymamázás alatt. A sarokban találtam egy felmosófát, közepesen modern darabot, amelynek segítségével sulykolni kezdtem a hatalmas terítőt, mely ekkorra már megszívta magát vízzel, amitől tekintélyes kiterjedése mellett hasonló súlya is lett.
Ezen nevettünk, de ez a történet nem csak az eszközök feltalálása okán visz vissza ismét a nagymamámhoz. Ő tanított meg rá, hogy ha nincs mosógép, hogyan kell a ruhát, kiváltképp a nagyobb darabokat, mint az ágyneműk, lepedők kitaposni a fürdőkádban. Taposni ugyan a forró vízben nem álltam neki, de neki köszönhetem, hogy feltalálom magam bizonyos helyzetekben. Tegnap este, amikor a lo aperolt szürcsölgetve családtörténeteket meséltünk, NR és én, mutattam néhány fényképet a családomról. Van egy, amelyen talán ha egyéves vagyok, a névadó ünnepségemen készült, egy asztalon állok, a család körbevesz. "You look like her" - mondta NR, amikor meglátta a nagymamámat. Szerintem is hasonlítok rá, legjobban talán külsőre is rá hasonlítok.
Miután kinagymamáztam a terítőt, és kivittük P-vel a szemetet is, nekiálltam ablakot mosni. Több mint egy fél üveg ecetet már elhasználtam a mosogató, a csap és a mosogatótálca vízkőtelenítésére, a maradékból tálka vízbe löttyintettem, és nekiálltam az ablakaimnak. Nem állok valami rendes nőszemély hírében, de az ablakaim többnyire tiszták. Amikor megérkezik, vagy még csak megérkezni látszik a tavasz, a levegő még friss ugyan, de a nap sugarainak már kezdeget ereje és melege lenni, a téli hideg fénybe a nyár sárgája kezd beleoldódni és mindez átragyogna az ablakon, be a szobába, akkor a szürke fátyol, melyet a tél pora és csapadéka vont az üvegre, végtelenül zavarni kezd, és olykor sálban-sapkában nekiállok ragyogóvá varázsolni az ablaktáblákat. Ez történt most is, melegítőnadrágban és kinyúlt pólóban székre álltam, és igyekezve nem kibillenni az ablakon, megpróbáltam minden foltot eltüntetni. Mire az ablakom ragyogott, és rajta keresztül a fény is, eszembe jutott, hogy ma még egy falatot sem ettem.
A konyhában GJ-vel találkoztam, a múltkori este alakult kellemes beszélgetés egyik résztvevőjével, aki maga is főzött éppen, vigyázva a tisztaságra, mely frissen lepte meg a konyhát és egyúttal őt is, és miközben én a konyhai ablakok tisztításának láttam neki, mert a frissen suvickolt konyhában ez aztán igazán zavarta a szememet, mesélni kezdett. Az apropó az volt, hogy M végre elköltözött, és végre egyedül van a szobájában, végre van személyes tere és magánélete. M, akiről azt hittem, hogy oszlopos tagja, szerves része és hasonló egyebe az itteni lakóközösségnek, aki minden további nélkül idecibálhat egy regiment katonát, GJ segítőkészségének köszönhetően költözhetett ide. Történt ugyanis, hogy valami érthetetlen oknál fogva az előző helyén nem jött ki a lakótársaival, kiközösítették, piszkálták, és egyéb szörnyűségeket kellett kiállnia, mely bajában az előzékeny GJ segítségére sietett, és M nem tudván hirtelen máshova fordulni, beköltözött GJ-hez. GJ ehhez engedélyt kért, kijárta az utat M számára. M azonban nem bizonyult hálás teremtésnek.
Egyéjszakás srácokat hozott fel, figyelmeztetés nélkül kizárva GJ-t közös szobájukból, azaz inkább GJ saját szobájából, továbbá az iskola mellett munkát is vállaló lánynak folyton szóvá tette, hogy ha az sokáig fenn volt a számítógépén dolgozva, hogy ő bizony nem tud aludni, jó lenne, ha befejezné a munkát. Azon már nem is csodálkozunk, hogy ha későn ért haza, ő maga nem ügyelt a lábujjhegyen létezésre, azonban amennyiben sokáig kívánt aludni, megkövetelte, hogy a másik szűnjön meg létezni ez idő alatt, lehetőleg azt is sötétben és csendben tegye. Ha mindez nem volna még elég förtelem, GJ fiújának, amikor a videóbeszélgetésen keresztül GJ bemutatta őt neki, mindenféle szexuális utalásokat kezdett tenni, majd annak ellenére, hogy előzetesen felajánlotta, hogy ha a srác látogatóba jön, arra az időre másutt, barátoknál húzza meg magát, hogy a gerlepár nyugodtan turbékolhasson, később visszavonta ezen felajánlását, és GJ a barátjával másik városban kényszerült volna találkozni, ha a fiú előbb nem szakított volna, mint ahogy a találkozó esedékes volt, elsősorban azzal az indokkal, hogy nincs magánéletük, nem tudnak beszélgetni sem nyugodtan, mert GJ befogadta maga mellé ezt a nőszemélyt, és lévén mindannyian spanyolajkúak, a zavartalan együttlét még telefonvonalon keresztül is kizárt.
Mire GJ a történet végére ért, én egészen elképedtem, ő viszont elkészült az ételével és visszavonult az újdonsült privát lakosztályába elkölteni azt. Én pedig nekiálltam főzni. Mivel már olyan éhes voltam, hogy nem voltam éhes, elővettem, ami a kezem ügyébe akadt, és főztem valamit. Pastát, természetesen, melyet a mai nap élményeinek hatása alatt el is kereszteltem: tagliatelle all'indifferenziato.
A villalakók csendesek ma este. M elköltözött, és remélhetőleg magával vitte a hadsereg belépti jogát is, bár ezt nem kiabálnám el, mert Ja-nak közelebbről meg nem határozott viszonya van az egyikükkel, mindenesetre Ja és Ab valószínűleg a kórházi élmények hatása alatt van még, Ac elutazott egy rövid időre, V-ről, a házinéniről nem tudok semmit, de ez jól is van így, a kínai lány szinte sohasem mutatkozik, csak amikor főz, GJ élvezi a szobáját, P, Jn és én kellően elfáradtunk a mai napban. Holnap a csoporttársaimmal Viareggióba, karneválnézőbe megyünk, a csoport kora reggel indul, én, úgy döntöttem, csak dél körül. Invitáltam P-t, Jn-t és GJ-t, hogy tartsanak velünk, és látszólag mind örültek az ötletnek. Kíváncsi vagyok, vajon jönnek-e végül.
Amellett, hogy módfelett élvezem a rendet és tisztaságot, élvezem azt is, hogy ezen a héten egyedül az enyém a fürdőszoba. És kíváncsian figyelem az eseményeket is, önmagamban és kívülem, a fura hullámokat, melyeket vetnek, és a fura kanyarokat, melyeket a sorsok hol puhább, hogy keményebb anyagába mosnak. Valamint hálával gondolok a három rendezőre: a Kaporszakállúra, a szent druszámra, és a Purgatórium Piájára.
Kis p-vel is.
