Siena szakadó esővel üdvözölt, és az üdvözlés eme nedve a szakadást, s ilyeténképpen az üdvözlést három álló napig abba sem hagyta. Az első ittébredős napot részben tehát a családom és én egyfelől vízálló, továbbá macskakő- és domborzatálló cipők beszerzésével töltöttük. Másfelől igyekeztünk az új cipőket kihasználni, és lehetőleg minél többet körbetocsogni a városból. 

Még odafelé tocsogtomban megállapítottam, hogy remek hely ez, az olaszok pedig minden emberek legnagyszerűbbjei. A szűk utcácskán az ernyő alatt behúzott nyakamon mindenfelé tekergettem a fejem, egyszerre fürkésztem a házakat, az embereket és a majdan szükséges boltokat, mindeközben viszonylag későn vettem észre, hogy kikerülni nem tudván mögöttem araszol egy autó. A vezetője nem dudált, nem méltatlankodott, hanem mellém érve egy széles mosollyal honorálta, hogy végre félre tetszettem állni az útjából. Amit én egy hasonlóan széles mosollyal viszonoztam, és eshetett az eső, ráncosodhatott fehéren az átázott bőr a magassarkúban senyvedő lábujjakon, nekem aznapra már jó kedvem volt.

Az egész napos sétálás után kissé fáradtan, sajgó lábakkal tértem haza éjjel fél tizenegy körül, némi élelmiszer jellegű vásárfiát magammal cipelve, melynek hűtőbe helyezése a hűtők polcainak higiéniai állapota láttán némi aggodalommal töltött el annak ellenére, hogy nem rólam nevezik majd el a modern kor klórvizes oldatát, az azonban nem lehetetlen, hogy a folyamatos edzésben lévő immunrendszeremből kinyerhető volna a jövő orvossága. Ehhez az edzéshez, mi tagadás, korrekt kis laboratóriumot is fenntartok, melyet a felületes szemlélő k(á)osz által uralt lakásnak vélhet, van azonban, ami még nekem is sok, és ez pillanatnyilag a mások kitudjamijétől a házirend ellenére is szennyezett hűtőpolc volt. 

Arra azonban, ami otthon fogadott, őszintén nem számítottam.

Az étkezőben és a szalonokban egy csapat, mit csapat, egy contrada kisebb zászlóalját kitevő ifjú katona ordibált immáron nem szomjas állapotban, amihez a rokokóba hajló kanapékon csendesen tudományt magukba szippantani hivatott lakótársnőim, akiket persze nem ismertem még, vihogva asszisztáltak. A hűtőt megközelítve, amelytől való viszolygásom egyszeriben szertefoszlott a döbbenet okán megkockáztattam egy bamba mosollyal kísért ciaót, de hogy akár a mosolyomnak, akár a köszönésemnek bármiféle foganatja lett volna, az erőteljes túlzás. Jobb ötletem nem lévén, bemenekültem a szobámba, és igyekeztem felocsúdni a döbbenetből, hogy a házirend, kérem, a házirend az ilyesmit szigorúan tiltja, és én épp azért döntöttem a nem mellesleg kissé borsos árú cellám mellett, hogy itt a nyugalmam biztosítva legyen, és kivénhedésnek indult matrónaként ne kényszerüljek az itt töltött fél évem alatt húszéves erasmusosok ereszdelahajam-mert-egyszer-élünk-bulikáiba. A zászlóaljnyi katona nem afféle hatásvadász fordulat csupán; az egyik kis apácatársam komoly érzelmi kapcsolatba keveredett egyikükkel, aki meghívta szegény kis katonatársait is a kedvesének hazájuktól messze szakadt kisasszonyokkal teli házanépéhez. Na mármost, hirtelen ilyen kisasszony lettem én is. 

Az udvarias társalgást, amelybe újdonsült lakótársaimmal kezdtem, akikkel érzésem szerint érdekközösséget kellene alkotnunk, és finoman utaltam rá, hogy pillanatnyilag ez utóbbit egyáltalán nem érzem ővelük, minduntalan félbeszakította egy arra tántorgó kan magabiztos, ám sután túlfűtött násztánca. Ez utóbbit nem nekem adták elő, miután tájékoztattam őket a koromról. A koromról, melyet ólomsúlyként éreztem enmagamra nehezedni, ahogy néztem azt a 6-8 mázsa tesztoszteront a nappalinkban szétfeszülni és szétfeszíteni a megálmodott kis életem kereteit. De kiváltképp akkor, amikor az egyik félrészeg kartársnőm kitántorgott a szobájából, a mögötte haladó zsoldos pedig még mindig az övével babrált.

Akkor őszinte döbbenettel töltött el ez az egész, ahogy a saját reakcióm is, hogy legszívesebben leültettem volna ezeket a lányokat és megkérdeztem volna tőlük, hogy hová tették az eszüket, hova az önbecsülésüket, miért éri meg egy részeg estén egy olyan fiú kar(d)jába dőlni, akinek tökéletesen mindegy volt, ki megy vele szobára, csak könnyíthessen duzzadó lőcse feszülésén egy akármilyen kehelybe.

Egy darabig még megpróbáltam emlékezni a saját húszas éveim elejére, egy darabig még úgy tettem, mint akinek helye van ebben a közegben - ez jobbára abban merült ki, hogy ültem a kanapé karfáján, és azon igyekeztem, hogy ne üljön ki az arcomra mindaz, amit gondolok, vagy legalább legyek nagyjából láthatatlan. Ez utóbbi percekre sikerült is talán, fél egykor végül koránkelésre hivatkozva exkuzáltam magam és visszavonultam a cellámba. Ez nem jelent különösebb távolságot az eseményektől, sem azok hangjától, a szobámmal szembe jártam az ajtókon átesve vizelni a dámák és az urak. Nem lévén más dolgom az éjszaka közepén, albérleteket kezdtem nézegetni, afféle előremenekülésként, ha már szétverték az álmom, amivel érkeztem, nem hagyom, hogy ezt az áldozatok árán vállalt fél éves kalandot is szétverjék az efféle szombatok.

Kettőkor, amikorra az összes hirdetést kívülről tudtam és odakinn összekapaszkodva, tapsolva és ordítva énekléssé fajult az úri mulatság, udvarias üzenetet küldtem a lakóközösségünk csevegőcsoportjába, melyben arra kértem őket, hogy legyenek ugyan halkabban, most már valóban aludni szeretnék. Csodák csodája, egy negyed óra múlva elültek a zajok. A rossz érzéseimet azonban ez nem oldotta. Csak majd az, amikor másnap fontolgatni kezdem, hogy összegyűjtök pár öreget a helyi kocsmákból, és a következő szombaton operaáriákat bőgetünk és Piafot énekelünk részegen az ifjúságnak, hogy érezzék az érdekközösséget.